Hinora3.jpg

Hinora: Újra a tavaly nyári formám szeretném mutatni

2026. febr. 16.  -  NB I.
A 2025-ös tavaszról, a nyári nemzetközi mérkőzésekről, az őszről és az újabb lehetőségről beszélgettünk jobbszélsőnkkel.

Banner Magy1

2025 februárjában érkeztél Paksra, tavasszal, aztán nyáron is sok lehetőséget kaptál, mesélj erről az időszakról!

Ez egy nagyon jó időszak volt számomra, hiszen rövid idő alatt rengeteg mérkőzésen pályára léphettem. Sikerült megnyernünk a MOL Magyar Kupát, nem beszélve a bajnoki bronzéremről, ami óriási eredmény volt mind saját magam, mind pedig a csapat számára. Gyorsan sok pozitív dolog történt, kiváló emlékek kötnek ehhez az időszakhoz.

Az idei európai kupaselejtező mérkőzéseinket majd’ mind végigjátszottad. Hogy emlékszel vissza azokra a párharcokra a Te szemszögedből?

Nagyon örültem, hogy nemzetközi mérkőzéseken is szerepelhettem, ami természetesen a tavaly elért eredményeinknek volt köszönhető. Hozzátéve persze, volt egy kis szerencsém is, hiszen a posztomon játszó játékosok sérüléssel bajlódtak, de úgy gondolom, sikerült helytállnom. Kicsit csalódott voltam, hiszen még legalább egy kör bennünk volt, de összességében pozitív élményként tekintek vissza erre is.

C Mlap

Szeptembertől inkább a kupasorozatban tűntél fel, a nyolcaddöntőig mindkét összecsapásunkat végigjátszottad, aztán Osváth távozása után Debrecenben újra a kezdőben bizonyíthattál. Milyen volt ez az időszakod, és mire készülsz a tavasz folyamán?

Ez egy kicsit nehezebb periódus volt számomra, hiszen, ahogy említettem, nyáron sikerült a nemzetközi meccseken pályára lépnem, ezt követően viszont a bajnokságban kevesebb lehetőséget kaptam. Egy játékos életében ez mindig nehéz helyzet. A kupamérkőzések természetesen fontosak voltak, de az első két összecsapásunk nem képviselt olyan magas színvonalat. Bízom benne, hogy tavasszal több játéklehetőséghez jutok, és újra azt a formámat tudom majd hozni, amit nyár elején.

Bévárdi Zsombort ismerted korábbról? Mennyire fogjátok tudni kiegészíteni egymást?

Ismerem Zsombit, voltunk csapattársak a Vasasban, illetve fiatalabb korunkban sokszor játszottunk egymás ellen. Biztos vagyok benne, hogy jól ki tudjuk majd egészíteni egymást, de természetesen a szakmai stáb feladata eldönteni, hogy adott mérkőzésen kinek ad lehetőséget.

Mi lehetett a gond az elmúlt két hétben, mit kell kijavítani a héten, hogy újra a győztes útra lépjünk?

Mivel a Puskás, a Ferencváros, a Debrecen és a DVTK ellen is jól kezdtük a mérkőzéseket, fontos lenne, hogy azt a nyomást, amit az első félidőkben az ellenfeleinkre helyezünk, a második játékrészre is át tudjuk vinni. Ha több helyzetet tudunk kialakítani, akkor biztos vagyok benne, hogy a gólok sem maradnak majd el.

DVSC PaksiFC Debrecen 5

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 23 46
2 Ferencvárosi TC 23 43
3 DVSC 23 39
4 PAKSI FC 23 36
5 Puskás Akadémia FC 23 35
6 ZTE FC 23 34
7 Kisvárda Master Good 23 32
8 Újpest FC 23 29
9 MTK Budapest 23 25
10 Nyíregyháza 23 25
11 DVTK 23 23
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 23 14
23. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   3:4
  -   1:1
  -   2:2
  -   0:2
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök