b_ded.jpg

Helyzetjelentés sérültjeinkről

2026. febr. 18.  -  NB I.
Böde, Vas, Kinyik és Galambos után érdeklődtünk, hogy áll a rehabilitációjuk.

Banner Magy1

A színfalak mögött továbbra sem áll meg az élet - sérültjeink mindent minden nap azért küzdenek, hogy újra a pályán láthassuk őket! Vas Gábor a válla miatt, Böde Dániel a vádliával, Kinyik Ákos a térdével, Galambos János a talpcsontjával bajlódik az utóbbi időben. Nem könnyű időszak ez számukra, de napról napra közelebb kerülnek a visszatéréshez.

Böde Dániel végig csinálta a teljes téli felkészülést, majd Törökországból hazatérés utáni első edzéseken érezte, valami nincs rendben a vádlijában. Végül a képalkotó vizsgálatok után kiderült, csapatkapitányunk vádlijában részleges izomszakadás keletkezett. „Most egy kontrollvizsgálat vár rám, de a héten már elkezdtem a kocogást és a futásokat is. A vizsgálat után derül ki, milyen mértékben terhelhetjük tovább a lábamat. A visszatérés pontos dátumát még nem tudom megmondani. Van, amikor jónak érzem a vádlimat, és van, amikor kevésbé - hullámzó, de azt mondják, az már jó” - fogalmazott ikonunk, Böde Dániel.

A Puskás Akadémia elleni szeptemberi mérkőzésünk első félidejében, az egyenlítő gólunk után Vas Gábor sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát. Kiváló védőnk azóta sikeresen átesett a szükséges vállműtéten, majd fokozatosan visszatért az edzésekhez: előbb a konditeremben, később már a pályán, a futásokkal, labdás feladatokkal dolgozott a felépülésén. Az elmúlt napokban pedig már a csapattal együtt készülhetett, igaz, a párharcos játékba még nem kapcsolódhatott be. „Jól haladok a felépüléssel. Két hete voltam kontrollon, ahol mindent rendben találtak. Egyre többet tudok edzeni a csapattal, egyedül a kontaktok és a párharcok azok, melyekbe még szállhatok be. Remélem, hogy pár héten belül ez is meglesz, és minél előbb a csapat rendelkezésére tudok állni” - adott helyzetjelentést kiváló védőnk, Vas Gábor.


Az edzőtábor utáni napokban Galambos János az első itthoni edzések egyikén, egy rossz lépést követően érzett fájdalmat bal külső talpélében. A történtek után azonnal képalkotó vizsgálatra sietett, a felvételek alapján az orvosok megállapították, tizennyolc éves csatárunk külső talpéltörést szenvedett. Műtéti beavatkozás nem volt szükséges, sőt, már a gipsz is lekerülhetett a lábáról. „Egyre jobb állapotban érzem magam, a gipsz leszedése után előreláthatólag két hétig rögzítőben leszek, és csak ezt követően kezdhetem el egyénileg a kocogást, és az erősítést. Reményeim szerint másfél hónap múlva már teljesen a csapat rendelkezésére tudok állni” - mondta el fiatal támadónk, Galambos János

A ŁKS Łódź elleni felkészülési mérkőzés első félidejének harmincadik percében egy vétlen szituációt követően maradt lent a földön Kinyik Ákos, majd nem tudta folytatni a találkozót. Védőnket a hazaérkezést követően azonnal további orvosi, képalkotó vizsgálatokra várták, ahol kiderült, a jobb térdében első keresztszalagszakadást szenvedett, műteni kell. A műtét sikeres volt, sőt, Kinyik azóta már a mankót is elhagyhatta. „Még nagyon az elején járunk a dolgoknak, de a gyógytornát már elkezdtük. A sétálás szerencsére egyre stabilabb, jelenleg a combizmok erősítésén van a hangsúly. Várhatóan még egy-két hónapot a teremben dolgozunk, és ha minden a tervek szerint alakul, utána megkezdhetjük a kinti munkát is” - adott helyzetjelentést rutinos védőnk, Kinyik Ákos.

Gyerünk, srácok! Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

Vas

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 23 46
2 Ferencvárosi TC 23 43
3 DVSC 23 39
4 PAKSI FC 23 36
5 Puskás Akadémia FC 23 35
6 ZTE FC 23 34
7 Kisvárda Master Good 23 32
8 Újpest FC 23 29
9 MTK Budapest 23 25
10 Nyíregyháza 23 25
11 DVTK 23 23
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 23 14
23. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   3:4
  -   1:1
  -   2:2
  -   0:2
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök