PaksiFC_KisvardaFCBC1I462510510811.jpg

Silye Erikkel és Máté Csabával hosszabbítottunk!

2026. febr. 19.  -  Klub
Ballábas szélsőnk további három, míg fiatal középpályásunk további négy évre írt alá.

Banner Magy1

Silye Erik 2023 júniusában érkezett klubunkhoz, és azóta stabil szereplője csapatunknak. Huszonkilenc esztendős szélsőnk minden sorozatot figyelembe véve eddig hatvaneg NBI-es bajnokin, tizenegy MOL Magyar Kupa-mérkőzésen, valamint öt európai kupaselejtezőn lépett pályára színeinkben, fontos szerepet vállalva a csapat eredményeiben. Korábbi szerződését klubunk további három évvel, 2029-ig meghosszabbította.

„Jó érzések vannak bennem, és egyáltalán nem kellett sokáig gondolkodom. Szeretünk Pakson lenni, nagyon megkedveltük a várost, és úgy érzem, a csapattal még komoly sikerek várhatnak ránk, amiknek szeretnék a részese lenni” - így új kontraktusa aláírását követően Silye.

2006-os születésű középpályásunk, Máté Csaba utánpótlásunkból, majd tartalékcsapatunkból lépett előre a felnőttek közé. Az őszi idényben a másodosztályban, a Kozármisleny együttesénél szerepelt kölcsönben, ahol tizenöt forduló alatt 1179 játékpercet töltött a pályán, ezzel az ötödik legtöbbet foglalkoztatott játékosuk volt. Az élvonalban idén, február 1-jén, a Fradi ellen mutatkozhatott be első számú gárdánkban. Klubunk hosszútávon számol a fiatal középpályással, ezért korábbi szerződését további négy évvel 2030-ig meghosszabbította.

„Nagyszerű érzés, örülök, hogy a klub továbbra is bízik bennem, és hogy sikerült hosszabbítanunk. Szeretnék élni ezzel a bizalommal, beverekedni magamat a kezdőcsapatba, és a pályán nyújtott teljesítményemmel segíteni a csapatot” - fogalmazott fiatal középpályásunk új kontraktusa aláírását követően. 

Gyerünk, srácok! Hajrá PAKSI FC - A magyar csapat!

PaksiFCFTC 84

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 23 46
2 Ferencvárosi TC 23 43
3 DVSC 23 39
4 PAKSI FC 23 36
5 Puskás Akadémia FC 23 35
6 ZTE FC 23 34
7 Kisvárda Master Good 23 32
8 Újpest FC 23 29
9 MTK Budapest 23 25
10 Nyíregyháza 23 25
11 DVTK 23 23
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 23 14
23. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   3:4
  -   1:1
  -   2:2
  -   0:2
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök