vasujpkup24a.jpg

Eltört Vas Gábor orrcsontja

2024. márc. 01.  -  MOL Magyar Kupa
UP-válogatott játékosunk ismét az Újpest ellen sérült meg.

Banner Molkup

Vas Gábornak ezúttal sem volt szerencséje az Újpest ellen. Fiatal tehetségünket csütörtöki kupameccsünk ötvenharmadik percében, egy ütközést követően kellett lecserélnie szakmai stábunknak.

„Nem nagyon emlékszem a történtekre, felugrottam, majd hirtelen már a földön feküdtem” - mesélte érdeklődésünkre Vas. „A levegőben az újpesti játékos hátulról, a karjával véletlenül orron vágott. Orvosunk már a pályán megállapította a törést, ami rettentően fájt, így nem tudtam folytatni a mérkőzést. A hazaérkezésünket követően rögtön Szekszárdra mentem, ahol a röntgenfelvételek is megerősítették, eltört az orrcsontom. Ezt követően a helyére is tették, ami érdekes módon - gondolom, a sok fájdalomcsillapítótól - nem is fájt annyira. Most pár napig pihennem kell, aztán valószínűleg maszkot kell csináltatnom. Bizakodó vagyok, meglátjuk, hogyan alakul a jövő hét, én már akkor újra a csapat rendelkezésére állnék.”

Vas az augusztusi, Újpest elleni bajnokinkon kulcscsonttörést szenvedett, most sajnos az orra bánta a lilák elleni párharcot. Bízunk benne, hogy a március végén esedékes Paks-Újpest összecsapást gondok nélkül hozza majd le.

Kitartást Vasi! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 23 46
2 Ferencvárosi TC 23 43
3 DVSC 23 39
4 PAKSI FC 23 36
5 Puskás Akadémia FC 23 35
6 ZTE FC 23 34
7 Kisvárda Master Good 23 32
8 Újpest FC 23 29
9 MTK Budapest 23 25
10 Nyíregyháza 23 25
11 DVTK 23 23
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 23 14
23. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   3:4
  -   1:1
  -   2:2
  -   0:2
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök