Silye: Minden áron három ponttal szeretnénk távozni Kisvárdáról

Huszonhárom forduló után csapatunk szombaton 14:30-tól idegenben lép pályára a tabella jelenlegi hetedik helyezettje, a Kisvárda otthonában. Ellenfelünk eddig huszonhárom mérkőzéséből kilencet megnyert, öt döntetlent játszott, és kilenc vereséget szenvedett. Ami minket illet: tíz győzelemmel, hat döntetlennel és hét vereséggel, összesen 36 ponttal - a kisvárdaiakat négy ponttal megelőzve - a negyedik helyről várjuk a folytatást. Mondanunk sem kell, milyen fontos mérkőzés elé nézünk.
„Azt is gondolhatná mindenki, hogy a Kisvárda egy ideális ellenfél ebben a rossz periódusban, hisz' az elmúlt két meccsen mindkétszer ötöt rúgtunk nekik. Sőt, ha távolabbra is visszamegyünk, mostanában egész jó eredményeket értünk el ellenük, de úgy gondolom, hogy óriási hiba lenne, ha ezzel áltatnánk magunkat. Teljesen mindegy, hogy milyen eredménnyel, vagy milyen játékkal, de be kell húznunk a győzelmet - akár egy kínkeserves 1-0-val is. Mindenki ugyanúgy dolgozik tovább, ahogy eddig is. Soha nem volt jellemző ránk, hogy kiengednénk, és most, ebben a helyzetben ez hatványozottan igaz. Minden áron három ponttal szeretnénk távozni Kisvárdáról” - fogalmazott Silye Erik.
Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 23 | 46 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 23 | 43 |
| 3 | ![]() | DVSC | 23 | 39 |
| 4 | ![]() | PAKSI FC | 23 | 36 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 23 | 35 |
| 6 | ![]() | ZTE FC | 23 | 34 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 23 | 32 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 23 | 29 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 23 | 25 |
| 10 | ![]() | Nyíregyháza | 23 | 25 |
| 11 | ![]() | DVTK | 23 | 23 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 23 | 14 |
































