Beharangozó: PAKSI FC - FC Vaduz
2019. jan. 15. - NB I.
Ma délután a törökországi edzőtábor első felkészülési mérkőzése következik. Ismerjük meg ellenfelünket!
Ma délután a törökországi edzőtábor első felkészülési mérkőzése következik. Ismerjük meg ellenfelünket!
Csapatunk magyar idő szerint 13 órakor az FC Vaduz együttese ellen lép pályára a tábor első edzőmérkőzésén. Ellenfelünk tavaly a Challenge League bajnoki tabella 4. helyén végzett, a harmadik pozíciótól mindösszesen három pont választotta el. A bajnokságot a Servette és az FC Schaffhausen előtt toronymagasan a Neuchâtel Xamax gárdája nyerte. Liechtensteini ellenfelünk az idei pontvadászat téli szünetében a 7. helyen áll, tíz pontra a dobogótól.
A csapatot 1932-ben alapították. Székhelyük a liechtensteini Vaduz városa, amelynek 2015-ös adatok szerint 5429 fő a lakossága. A csapat stadionja a Rajnapark Stadion nevet viseli, és 1998 nyarán nyitották meg először a szurkolók előtt. A létesítményt 2006-ban kibővítették, így a befogadóképessége jelen pillanatban 7838 fő.
Az FC Vaduz volt az első liechtensteini csapat, aki felkerült a svájci első osztályba, miután megnyerte bajnoksága 2013/14-es kiírását. Az iramot három szezonon keresztül bírták, majd a tavalyi évadot újból a Challenge League-ben kezdték.
A csapat kiemelkedő eredménye, hogy 46-szor tudták megnyerni hazájuk kupasorozatát.
A felkészülési összecsapást követően szurkolóink honlapunkon informálódhatnak a legpontosabban és a leggyorsabban a Törökországban történtekről. Felállással, gólszerzőkkel és Csertői Aurél értékelésével jelentkezünk.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 31 | 63 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 31 | 62 |
| 3 | ![]() | DVSC | 31 | 50 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 31 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























