je1.jpg

Játékos reakciók

2019. jan. 16.  -  NB I.
Kedden lejátszottuk az első felkészülési mérkőzésünket a törökországi edzőtáborban.
Kedden lejátszottuk az első felkészülési mérkőzésünket a törökországi edzőtáborban.
Sajnos nem indult jól az edzőmeccsek sorozata, hisz’ csapatunk 1-0-s vereséget szenvedett az FC Vaduz együttesétől. Ahogy arról már az összecsapást követően vezetőedzőnk, Csertői Aurél is beszámolt, a két félidőt két különböző összeállításban játszottuk. Nyomást tudtunk helyezni a liechtensteini csapatra, és sok helyzetig, lehetőségig is eljutottunk, de sajnos gólt nem sikerült szereznünk. Nézzük, hogy látták a 90 percet játékosaink! 
 
„Sajnos nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna. Lehet a külső körülményekre hivatkozni, de igazából nem érdemes. Ahogyan vezetőedzőnk is elmondta, ellenfelünk jobban, könnyebben tudott alkalmazkodni, nekünk pedig semmi sem jött össze. Pontatlanok voltunk, valamint nem tudtunk helyzeteket kialakítani. A Vaduz a kevés lehetőségéből egyet használt ki. A jövőben mindenben javulnunk kell” - így látta a pályáról az első játékrészt Kecskés Tamás
 
„Egygólos hátrányban kezdtük a második félidőt, így alakzatot is váltottunk” - ezek már Nagy Richárd gondolatai a második félidőről. „Célunk volt megfordítani a találkozó állását. Voltak lehetőségeink, de az utolsó pillanatokban sajnos mindig rossz döntéseket hoztunk” - fogalmazott 12-es számú játékosunk. 
 
Csapatunk csütörtökön javíthat, akkor az AFC Botosani gárdájával vívunk felkészülési találkozót.
 
je2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök