jaho1.jpg

Pintér legutóbb jót jelentett

2019. márc. 15.  -  NB I.
Szombati játékvezetőnkkel mindösszesen három hete találkoztunk utoljára.
Szombati játékvezetőnkkel mindösszesen három hete találkoztunk utoljára.
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a játékvezetőküldéseket a hétvégi, 25. bajnoki fordulóra. A Budapest Honvéd elleni mérkőzésünket Pintér Csaba fújja, segítői Király Krisztián (tartalékjátékvezető), Buzás Balázs (asszisztens), Lémon Oszkár (asszisztens), Szőts Gergely (alapvonali játékvezető) és Szilasi Szabolcs (alapvonali játékvezető) lesznek. 
 
Pintérrel nem oly’ rég találkoztunk, legutóbb az OTP Bank Liga 22. fordulójában, február 23-án hallgattak rá játékosaink, akkor a DVSC-t fogadtuk, és hazai pályán 2-1-re győztünk ellenük. Azon a találkozón tőlünk Nagy G., Gévay, Kecskés, Fejes, Simon és Lenzsér kapott sárga lapos figyelmeztetést. Vendégeinktől Kinyik, Ferenczi és Zsóri „sárgult” be. 
 
A tapasztalt játékvezető azóta a MOL Vidi FC - Kisvárda Master Good, ZTE FC - Duna Aszfalt TVSE és az MTK Budapest - Ferencvárosi TC mérkőzéseken kapott szerepet, az utolsó két esetben játékvezetőként, míg Székesfehérvárra alapvonali asszisztensként utazott.
 jaho3.jpg
OTP Bank Liga, 22. forduló: PAKSI FC - DVSC 2 - 1
 
További, szakmai információk szombati játékvezetőnkről:
 
Pintér 1977. október 17-én született. A sikeres játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, azóta 376 hazai találkozón bíráskodott. NBI-es meccsen 225 alkalommal volt a kezében a döntések joga, ebből 62-szer játékvezetőként. 6-szor a nemzetközi szintéren is megmutatta már magát. Eddigi bírói pályafutása során 836 sárga lap mellett 66 alkalommal villantotta a piros kártyát is.
 
Legtöbbször, egészen pontosan 12-szer, az MTK-nak, a Diósgyőrnek, a Ferencvárosnak és csapatunknak vezényelt meccset.
 
Az idei szezonban eddig 11 találkozó alkalmával 52 sárga és 3 piros lapot mutatott fel a játékosoknak. 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök