w12u19.jpg

Csak az U17 tudta megfogni a Szolnokot

2019. márc. 19.  -  Utánpótlás
A három legnagyobb korosztályunk ez alkalommal nem zárt jó hétvégét.
A három legnagyobb korosztályunk ez alkalommal nem zárt jó hétvégét.
U16-os csapatunk nem tudta itthon tartani a három pontot.
 
II. osztály, 19. forduló: PAKSI FC - Szolnoki MÁV UP. FC 1 - 2 (1 - 1)
 
Kezdők: Lakatos-Lenyel, Kurta, Vén, Pál, Ribár, Barabás, Budai, Madár, Nickl, Paksi, Fábián
 
Cserék: Sági, Berger, Kovács, Váncsa, Fuják
 
Gólunkat Ribár (28’) szerezte. 

„Jelenleg hét sérült játékosom van (Solt, Tarczal, Zsákovics, Balogh, Rohoska, Osztermajer, Dévényi). Ebből adódóan egy pillanatra összerakott csapat lépett pályára, de még így is voltak győzelmi esélyeink. A mérkőzés utolsó percéig próbálkoztunk, valamint mezőnyfölényben játszottunk.  A kapott gólok nagy  egyéni hibák eredményei, amire nem lehet felkészülni. Nehéz hetek elé nézünk” - értékelt Osztermajer Gábor vezetőedzőnk.

U17-es korosztályunk négy perccel a vége előtt talált a kapuba, megszerezve ezzel a vezetést, így úgy tűnt meglesz a három pont, de a 92. percben tizenegyesből jött a vendég válasz, így végül döntetlennel zárult a találkozó.
 
II. osztály, 19. forduló: PAKSI FC - Szolnoki MÁV UP. FC 1 - 1 (0 - 0)
 
Kezdők: Kovács, Vas, Túri, Görög, Bognár, Szendrei, Solt, Teffner, Vargya, Debreceni, Gyurkits
 
Cserék: Bencze, Sörös, Varga, Papp
 
Gólunkat Szendrei (86’) szerezte.

„Az egész csapat tompán, fásultan mozgott. Az eddig erőn felül teljesítők elfáradtak, és sajnos nem voltak a csapatban olyan játékosok, akik felvették volna a kesztyűt. A támadójátékunk esetleges és gyenge volt. Mindenki egyénileg próbálkozott, nem csapatjátékban gondolkoztunk, aminek a következménye a kevés kialakított helyzet volt. Hiába játszottunk végig nagy mezőnyfölényben, igazán nem tudtuk őket nyomás alá helyezni. Védekezésünk kritikája, hogy az ellenfél sok előre vágott labdájából kevés alkalommal tudtuk szabályosan megszerezni a játékszert, hogy aztán abból építkezhessünk” - vélekedett Kindl István vezetőedzőnk.

U19-es csapatunk a viharos széllel tarkított mérkőzés során a félidőre összeszedett hátrányát már nem tudta kijavítani a második játékrészben.
 
II. osztály, 19. forduló: Szolnoki MÁV UP. FC - PAKSI FC 3 - 1 (1 - 0)
 
Kezdők: Pomozi, Acsádi, Horváth, Vágó, Juhász, Kapéter, Tóth, Kovács, Prantner, Pintér, Rodenbücher
 
Cserék: Szabó, Tamás, Jákli, Hornyák
 
Gólunkat Rodenbücher (64’) szerezte.
 
„Megérdemelt vereség. Végig mezőnyfölényben futballoztunk, de átütő erő nélküli támadójátékot produkáltunk, így a védekezésben elkövetett hibáinkat kihasználó hazaiaké lett a három pont. Gólt kaptunk szögletből, bedobásból és egy tizenhatoson belül levett labdából is, ellenfelünk pedig köszönte ezeket a lehetőségeket. A mérkőzés képét elemezve, egy-két jobb egyéni teljesítménnyel reális esély mutatkozott volna a pontszerzésre, ennek fontosságát már többször hangsúlyoztam, hiszen ebből lesz a jó csapatteljesítmény, amely magával hozza az eredményeket. Nem elég játszadozni, hétről hétre határozottan, eredményre törekedve kell teljesítményt letenni” - értékelt Nagy Lajos vezetőedzőnk.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök