Mindhárom pontra szükségünk lenne
2019. márc. 27. - NB III.
Második számú csapatunk hétvégén a Dunaújváros otthonába látogat.
Második számú csapatunk hétvégén a Dunaújváros otthonába látogat.
NBIII-as együttesünk a bajnokság 21. fordulójában a mindösszesen 50 kilométerre található Fejér megyei csapathoz utazik. A mérkőzés vasárnap, 17:00-s kezdettel kerül megrendezésre a Dunaújvárosi Stadionban. Ellenfelünk jelen pillanatban a 4. helyen áll a tabellán, így egészen biztos, hogy kemény összecsapás elé nézünk
A hét közepén vezetőedzőnket arról kérdeztük, mit vár a találkozótól. „Természetesen szeretnénk folytatni a megkezdett sorozatot. Most egy olyan csapat otthonába utazunk - egyértelműen a győzelemért -, akik az élmezőnybe tartoznak, ebből kifolyólag nem számítok könnyű találkozóra, de a három pont a célunk” - így Tököli Attila.
Tartalékcsapatunk következő ellenfele tehát igen erős, de reméljük, értékes megszerzett egységekkel térünk majd haza.
NBIII. Közép csoport, 21. forduló
2019. március 31. (vasárnap),17:00
Dunaújváros - PAKSI FC II
Dunaújvárosi Stadion
Dunaújváros - PAKSI FC II
Dunaújvárosi Stadion

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 31 | 63 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 31 | 62 |
| 3 | ![]() | DVSC | 31 | 50 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 31 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























