frahet1.jpg

Heti program

2019. ápr. 01.  -  NB I.
Első osztályú csapatunk Budapestre, a Ferencváros otthonába látogat a hétvégén.
Első osztályú csapatunk Budapestre, a Ferencváros otthonába látogat a hétvégén.
Sajnálatos módon a válogatott szünetet követő újbóli bajnoki rajt nem sikerült fényesre. Hiába játszott csapatunk hazai pályán kiegyenlített első félidőt az Újpest együttesével, amiben még ziccerhelyzetet is teremtettünk, ahogy vezetőedzőnk fogalmazott, két perc alatt elrendeztük saját magunkat. Történt mindez a második játékrész közepén, így a budapesti csapat hazavitte magával a három pontot. 
 
Nincs sok idő azonban a búslakodásra, hiszen a szezon végéig nincs több pihenő, egy etapban játsszuk le a visszamaradt 7 fordulót. Az OTP Bank Liga 27. fordulójában az FTC fogadja csapatunkat, így azt biztosan nem lehet kijelenteni, hogy könnyebb feladat elé nézünk most hétvégén, mint volt a mögöttünk hagyott szombaton, sőt… 
 
Báló Tamásék hétköznapi programja a megszokott, két videózás és minden nap tréning.  

OTP Bank Liga, 27. forduló
2019. április 6.,17:00
Ferencvárosi TC - PAKSI FC
Budapest, Groupama Aréna
 
Kísérjük el minél többen futballistáinkat a Groupama Arénába, hisz’ újabb fontos és nehéz mérkőzés elé nézünk.
  frahet2.jpg
5. forduló: Ferencvárosi TC - PAKSI FC 1 - 1, 16. forduló: PAKSI FC - Ferencvárosi FC 0 - 3
 
Íme, további kiemelt csapataink hétvégi programjai:

NBIII. Közép csoport, 22. forduló
2019. április 7.,16:00
PAKSI FC II - Szeged-Grosics Akadémia 
Paks, PAKSI FC Stadion 

U19 II. osztály, 22. forduló
2019. április 6.,14:00 
PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus
Paks, PAKSI FC Stadion

U17 II. osztály, 22. forduló
2019. április 6.,12:00
ZTE Akadémia - PAKSI FC
Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi Stadion

U16 II. osztály, 22. forduló
2019. április 6.,12:00
ZTE Akadémia - PAKSI FC
Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Ifjúsági Sportcentrum 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök