Ismét nehéz feladat vár ránk
2019. ápr. 03. - NB III.
Második számú csapatunk hétvégén a Szeged együttesét fogadja.
Második számú csapatunk hétvégén a Szeged együttesét fogadja.
Vasárnap a NBIII-as bajnokság 22. fordulója következik, melyben a jelen pillanatban a bajnoki tabella második helyezettjét fogadja együttesünk. A Szeged-Grosics Akadémiának mindösszesen két pont a hátránya az éllovas Szentlőrinchez képest, így egészen biztosan komolyan veszik majd az összecsapást. A mérkőzésre vasárnap, 16:00-s kezdettel kerül sor a Fehérvári úti stadionunkban. Ismét kemény párharc elé néz tehát Tököli Attila csapata.
„Mást nem lehet várni, csak azt, hogy itthon tartsuk az összes pontot, ez is a célunk. Nekünk már minden meccsnek így kell nekifutnunk. Hétvégi ellenfelünkkel az ősz folyamán döntetlent játszottunk (1-1 - a szerk.), most pedig bízom benne, hogy nyerni tudunk majd. A két csapat bajnoki helyezése nem számít, nagyobb hittel kell belemennünk az összecsapásba, úgy értékes egységekkel gyarapodhatunk” - nyilatkozott honlapunknak vezetőedzőnk szerdán.
A játéknap további párosításai és a tabella IDE kattintva érhető el.
NBIII. Közép csoport, 22. forduló
2019. április 7. (vasárnap),16:00
PAKSI FC II - Szeged-Grosics Akadémia
PAKSI FC Stadion
PAKSI FC Stadion

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 31 | 63 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 31 | 62 |
| 3 | ![]() | DVSC | 31 | 50 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 31 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























