pusjan1.jpg

Így látta Hahn

2019. ápr. 13.  -  NB I.
Támadónknak több helyzete is volt, megkértük, mondja el, milyen volt az ő szemszögéből az összecsapás.
Támadónknak több helyzete is volt, megkértük, mondja el, milyen volt az ő szemszögéből az összecsapás.
„Összességében tapogatózó játék volt, mivel jelen pillanatban mindkét csapat gyengébb formában találkozott egymással. Az első félidőben kaptam egy remek labdát Szabó Janitól, amit a hálóba kellett volna lőnöm, hisz’ a nehezét megcsináltam, viszont a végét elrontottam, így nem sokkal a kapu mellett kötött ki a labda. Azt mindenképpen hozzá kell tennem, ellenfelünknek is voltak veszélyes lehetőségei az összecsapás folyamán. Remélem, az látszott, hogy nagyon akartunk, keményen dolgoztunk, ugyanakkor a játék most nem ment annyira, de harcoltunk” - nyilatkozott honlapunknak Hahn, akit zárásként a hosszabbításban szerzett találatáról is megkérdeztünk, amire végül a partjelző lest intett, így Kassai Viktor játékvezető nem adta meg a gólt. „Csalódott vagyok, mivel én is úgy éltem meg a helyzetet, hogy minden szabályos volt, de azt is elhiszem, hogy nehéz a bírók helyzete” - zárta gondolatait csatárunk.
 
pusjan2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök