divar1.jpg

Edzői szemmel

2019. ápr. 19.  -  NB I.
Fernando Fernández és mesterünk is elmondta, mit vár a szombattól.
Fernando Fernández és mesterünk is elmondta, mit vár a szombattól.
„Egy újabb „döntő” vár ránk, egy győzelemmel felzárkózhatunk a Paks mögé, és akár a kiesőzónából is elmozdulhatunk. Kemény mérkőzés lesz, minden egyes sikerért meg kell küzdeni, fontos, hogy a játékosok végig szem előtt tartsák ezt. Ezúttal ismét hazai pályán játszunk, és a céljaink eléréséhez rendkívül fontosak a DVTK Stadionban aratott győzelmek. A paksiak az elmúlt években jól szerepeltek, és ezt a bajnokságot is jól kezdték, de később hullámvölgybe kerültek, ezért talán nekünk kedvezőbb a helyzetünk. Tudjuk, hogy ellenfelünk több problémával is küzd, sérült és eltiltott játékosaik nem léphetnek pályára, azonban egy ilyen kiélezett helyzetben többet nyom a latban, hogy ki tud jobban koncentrálni” - nyilatkozta a diósgyőriek trénere, Fernando Fernández.   
 
„Nem foglalkozunk már vele, megy minden tovább a maga útján” - kezdte vezetőedzőnk arra a kérdésünkre válaszolva, foglalkoztatja-e még csapatunkat a Puskás Akadémia ellen szerzett szabályos gólunk érvénytelenítése. „Remélem, ezek a hibák - minden oldalról - a bajnokság folyamán kiegyenlítődnek, ami azt jelenti, hogy bízom benne, most már nem minket fognak súlytani az ilyen dolgok. Mondhatjuk, hogy hatpontos meccs elé nézünk, habár számunkra egy idegenben elért döntetlen felérhet akár egy győzelemmel is. Harmadik kör lévén sok újdonság már nem várható. Egy ilyen mérkőzésen a csapat jelenlegi formája dönthet, vagy akár a játékosok egyéni döntései is kihatással lehetnek a találkozó végkimenetelére. Az a gárda gyűjthet három pontot, aki kevesebbet hibázik” - vélekedett Csertői Aurél.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök