barvar1.jpg

A Kisvárda elleni siker Debrecenben is kitarthat

2019. máj. 16.  -  NB I.
Bartha Lászlót kérdeztük előzetes várakozásairól az utolsó forduló kapcsán.
Bartha Lászlót kérdeztük előzetes várakozásairól az utolsó forduló kapcsán.
„Utolsó forduló ide vagy oda, nehéz mérkőzésre számítok Debrecenben” - kezdte Bartha, akit a csütörtöki tréning után csíptünk el egy kis beszélgetés erejéig. „A DVSC egy jó csapat, és ezt a tabellán elfoglalt helyük is mutatja, hiszen a bronzéremért küzdenek. Ami minket illet, remélem, hogy a múlt hétvégi, fontos siker adott annyit pluszt, hogy az utolsó összecsapásunk is számunkra pozitív irányba billenjen” - fogalmazott 39-es számú játékosunk, hozzátéve azt is, hogy természetesen a győzelemért utazik a csapat Hajdú-Bihar megye székhelyére. De mi lehet a kulcs az utolsó megszerezhető három pont begyűjtéséhez? „Úgy gondolom, ha a csapat hozza azt a játékot, amit valóban tud, és ehhez csatlakozik a felszabadultság, görcsmentesség, akkor képesek vagyunk megverni a Lokit, akárhogy állnak fel. Sajnos ez a fajta játék nem jött sokszor a tavasz folyamán, de talán majd most, különösebb teher nélkül előjöhet belőlünk az, amit mi, játékosok alapból is elvárunk magunktól” - zárta gondolatait rutinos labdarúgónk.
 
barvar2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök