fejos1.jpg

Fejős: Még jobb teljesítményre vagyok képes

2019. aug. 05.  -  NB I.
Fiatal tehetségünk a kezdő tizenegyben kapott lehetőséget Kisvárdán.
Fiatal tehetségünk a kezdő tizenegyben kapott lehetőséget Kisvárdán.
Alig bő három hete, a szlovéniai edzőtábor kellős közepén, Fejős Áronnal beszélgettünk arról, hogy legfőbb célja beverekedni magát a tizennyolcas keretbe. Az OTP Bank Liga első fordulójában, Kisvárdán pedig már vele a pályán kezdtük a 2019/20-as évadot. A mindösszesen 22 éves labdarúgónk nyáron a budaörsi kölcsönszerepléséből tért haza, majd vetette bele nagy elánnal magát Tomiszlav Szivics felkészülési programjába. Fejős ugyan debütált már az NBI-ben (2016.08.06. PAKSI FC - Ferencvárosi TC 0 - 0) és további három mérkőzésen is kapott szerepet, de kezdőjátékos még nem volt, így hétindító interjúrovatunkban ennek apropóján beszélgettünk vele.

Hogy telt a nyitóforduló előtti heted, számítottál rá, hogy a kezdőben kapsz helyet Kisvárdán? 
 
Úgy éreztem, nemcsak az utolsó hét, az egész felkészülési időszakom jól sikerült, így reménykedtem benne, hogy lehetőséget kapok új vezetőedzőnktől, hogy éles meccsen is bizonyíthassak. Azt viszont nem gondoltam, hogy Kisvárdán rögtön a kezdőcsapatban találom magam. 

Mikor tudtad meg, hogy a kezdő tizenegybe kaptál bizalmat mesterünktől?
 
Keményen végigdolgoztam a múlt hetet, majd igazából pénteken tudatosult bennem, hogy már a kezdő sípszónál a pályán leszek. A meccs előtti napokban, edzéseken én adtam be az összes pontrúgást, ebből állt össze a kép.

Milyen érzéseid voltak közvetlenül az összecsapás előtt?
 
Nagyon vártam, hogy tétmérkőzést vívjunk. Koncentráltam és próbáltam mindent előre eltervezni. Izgulni viszont nem izgultam, nem vagyok az a típus.   

Hogy értékeled a saját teljesítményed? 
 
Nem vagyok teljesen kibékülve vele, hiszen tudom, hogy sokkal többet is tudok nyújtani. Elkapkodtam az utolsó passzokat, valamint a kapu előtti lehetőségeket. Ha kicsit higgadtabban játszom, jobb teljesítményre lettem volna képes.

A mérkőzés óta beszéltél már vezetőedzőnkkel feléd irányuló meglátásairól? 
 
Még nem, viszont kedden egészen biztos, hogy mindenről szót ejtünk majd, ugyanis akkor értékeljük a múlt hétvégét. Sajnos egyáltalán nem vagyok boldog, hiszen nem úgy alakult a nyitány, ahogy azt szerettük volna.

Vasárnap hazai pályán fogadjuk a Budapest Honvéd csapatát, mit vársz attól a találkozótól? 
 
Csakis győzelmet! Viszont ehhez ki kell javítani az első fordulóban ejtett hibáinkat, és fel kell tudnunk törni a Kispest szervezett védelmét.  
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök