bubu1a.jpg

Balogh Balázs hisz a sikeres szezonban

2019. aug. 10.  -  NB I.
Technikás játékosunk nagy terveket szövöget, és tíz éve nem volt ennyire motivált, mint most.
Technikás játékosunk nagy terveket szövöget, és tíz éve nem volt ennyire motivált, mint most.
Kezdjük rögtön a legfontosabbal: Milyen motivációval érkeztél klubunkhoz?
 
Mindig is csapatembernek mondtam magam, és aki ismer, az tudja, hogy a csapattársaimért és a csapatért elkövetek mindent, hogy sikeresek legyünk. Most az eddigieknél is motiváltabb vagyok, ezt az edzéseken és majd a mérkőzéseken is láthatják a szurkolók. Újra az a Balogh Balázs szeretnék lenni, aki minden meccsen alázattal küzd és hajt, aki minden meccsen eredményes és ezzel segíteni tudja a csapatát. Örülök, hogy Paksra igazolhattam.

Egy hete csatlakoztál a csapathoz, hogy érzed magad?
 
Nagyon jól! Az első és legfontosabb, hogy úgy gondolom, parádés játékosok közé érkeztem, de ezt már tudtam előre, hiszen többekkel sok nagy csatát megvívtunk már a múltban. Mindenkivel ismerjük és kölcsönösen tiszteljük egymást, és ez nagyban megkönnyítette a beilleszkedésem, amit majd egy beugró vacsorával is véglegesítek a közeljövőben. 

bubu2a.jpg

Hogy telnek az edzések, milyen mentalitással érkezel nap mint nap az öltözőbe? 
 
Maximum koncentráció mellett végzem a tréningeket, a taktika elsajátításában pedig segítségemre vannak az elmúlt évek tapasztalatai. Alázattal belerakom a közösbe, amit elvárnak tőlem, emellett hozom a saját, harcos játékom. Úgy vélem, ezzel tudok a legnagyobb hasznára lenni a csapatnak. Még egyszer kiemelném, hogy a motivációs szintem olyan magasan van, mint még soha az elmúlt tíz évben. Semmi mással nem foglalkozom, csak és kizárólag a csapat eredményessége érdekel. Azt szeretném, hogy egész Paks boldog legyen. Az elmúlt években többször nyerhettem volna Magyar Kupát, ám ezzel mindig adós maradtam, például most ezt itt megszerezni csodálatos érzés lenne. 

Hogy érzed, mikor láthatunk a pályán? 
 
Ha mesterünk hétvégén, a Honvéd elleni mérkőzés folyamán bizalmat szavaz nekem, a legjobbamat próbálom majd nyújtani, ez egészen biztos. Keményen dolgozom, és majd meglátjuk, hogy dönt vezetőedzőnk.
 
bubu4a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök