hoert1b.jpg

Szivics: Öröm volt nézni!

2019. aug. 11.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Honvéd elleni győztes találkozónkat.
Vezetőedzőnk értékelte a Honvéd elleni győztes találkozónkat.
„Ma mindent a helyére tettünk, és úgy gondolom, nemcsak jól felkészültünk a Honvéd játékából, de választ is adtunk rá, így ez meg is hozta a sikerünket. 75 percig szép focit játszottunk, utána 10 percig kicsit összezuhantunk, de szerencsére addigra megvolt a kellő előnyünk. Ilyen visszaesést egy komoly csapat nem véthet, de nagyon fontos, hogy összességében teljesen megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Büszke vagyok a srácokra! Új bemutatkozónk, Balogh Balázs mellett az egész csapat jól teljesített, ma öröm volt nézni a fiúk játékát” - elemezte a mérkőzést mesterünk, Tomiszlav Szivics, aki Böde Dániel csapatkapitányunkra is kitért. „Dani sérült volt a héten, így az utolsó pillanatig kérdéses volt a játéka, de hála Istennek az eredmény úgy hozta, hogy pihentetni tudtuk. Az pedig csak eper a habon, hogy a végén, az utolsó percekre be tudtam cserélni.”

hoert1a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök