lenzsu2.jpg

Heti program

2019. aug. 12.  -  NB I.
Szombaton az Újpesthez látogatunk.
Szombaton az Újpesthez látogatunk.
A mögöttünk hagyott hétvégén maximálisan megérdemelt és szép győzelmet arattunk hazai pályán a Budapest Honvéd ellen. Ahogy vezetőedzőnk, Tomiszlav Szivics fogalmazott, jó volt nézni a fiúk játékát. A 3-1-es sikerünk után azonban az OTP Bank Liga harmadik fordulójában újabb nehéz falat vár ránk, szombaton ugyanis a fővárosi lila-fehérekhez látogatunk. A mérkőzés egyik pikantériája, hogy az összecsapást nem a IV. kerületben rendezik, mivel vendéglátónk hazai stadionjában éppen a pályafűtés kiépítése zajlik, így sok gyep nincs a Szusza Ferenc Stadionban. Az Újpest ideiglenes hazai pályája a nemrégiben átadott új és impozáns Illovszky Rudolf Stadion, onnan kell tehát hazahoznunk a három pontot a hétvége első napjának estéjén.

„A hétfői napot megkaptuk pihenőnek, így kedden délután állunk ismét munkába. Biztos vagyok benne, hogy ahogy eddig, úgy most is elemezzük majd a Honvéd elleni mérkőzésünket, és többek között videózással is készülünk az Újpest ellen. Előzetesen úgy gondolom, elengedhetetlen lesz azt a szintet hoznunk, amit a Kispest ellen, és bízom is benne, hogy ez sikerülni fog” - nyilatkozott honlapunknak hétfő délután védőnk, Lenzsér Bence, aki szintén remek, kiegyensúlyozott és masszív teljesítményt produkált vasárnapi sikerünk alkalmával.
 
A mérkőzéssel kapcsolatos szurkolói tájékoztatóval (jegyvásárlás, utazás, beléptetés…) kedden jelenkezünk itt, a hivatalos honlapunkon.

OTP Bank Liga, 3. forduló
2019. augusztus 17., 19:30
Újpest FC - PAKSI FC
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
 
lenzsu1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök