bairt2.jpg

Bartha újra veszélyes lenne a kapura

2019. aug. 24.  -  NB I.
Rutinos játékosunkkal többek között az eddigi teljesítményről, az idei célokról és a növekvő szurkolói érdeklődésről beszélgettünk.
Rutinos játékosunkkal többek között az eddigi teljesítményről, az idei célokról és a növekvő szurkolói érdeklődésről beszélgettünk.
A tavalyi szezon vége felé volt egy sérülésed, de aztán egészségesen fejezted be az évadot, hogy sikerült a felkészülésed? 
 
Hála Istennek abból a sérülésből nem maradt semmi szövődményem, ugyanakkor az alapozási időszak alatt a jobb sarkamban egy csontkinövéssel küzdöttem. A folytonos gyulladás miatt kellemetlen érzéseim voltak, de 90%-ban sikerült végigcsinálni a felkészülési programot, tehát a lényegi részét én is abszolváltam. Most már viszont semmi fájdalmam nincs. 

Az első fordulóban csereként, majd a másodikban és a harmadikban kezdőként léptél pályára. Hogy értékeled saját teljesítményed a szezon elején? 
 
Úgy érzem, jobb állapotban vagyok, mint az elmúlt másfél évben. Jobb erőben is érzem magam, és talán a játék is jobban megy. Fontos azonban, hogy teljesen semmiképpen sem vagyok megelégedve, ugyanakkor vannak bíztató dolgok. Folyamatosan azon dolgozom, hogy jobb és jobb legyek. 

Mi a célod ebben az idényben? 
 
Elsődlegesen szeretnék rendszeresen a pályán lenni, és szeretnék visszatérni arra a szintre, hogy mindig veszélyes legyek a kapura, tehát gólpasszokat kell adnom, valamint gólokat kell rúgnom. Ezekhez több magabiztosságra és önbizalomra lesz szükségem. 

bairt1.jpg

Milyen a munka újdonsült vezetőedzőnkkel, Tomiszlav Sziviccsel? 
 
Nekem nem újdonság, hiszen amikor először járt Pakson, már dolgoztam vele. Azóta mondjuk sokat változott, de továbbra is kellően tud hatni a játékosokra. A kemény tréningek mellett folyamatosan új impulzusokat tud adni az embereknek. 

Sokan mondták a felkészülés alatt, hogy jó a hangulat a játékosok között, ez továbbra is kitart az öltözőben? 
 
Azért ez így a bajnoki időszakban már függ az eredményességtől is, de alapvetően kiválóan érezzük magunkat együtt. Nyilván nem lesz ugyanolyan a hangulat egy vesztes meccs után, mint egy győztest követően… 

Az elmúlt időszakban egyértelműen nőttek a hazai összecsapásaink nézőszámai, ez az első hazai, Kispest elleni rangadónk alkalmával is látható, érezhető volt. Mit jelent ez számotokra?
 
Ez egy hatalmas plusz töltet. Sokkal jobb úgy játszani, ha sokan vannak a stadionunkban, hiszen az extra löketet ad a játékosoknak. Reméljük, ez a tendencia tovább folytatódik majd, és meccsről meccsre egyre többen leszünk.
 
bairt3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök