Három pontért utaztunk, elhoztuk
2019. aug. 31. - NB I.
Vezetőedzőnk elemezte sikerünk titkát.
Vezetőedzőnk elemezte sikerünk titkát.
„Mai ellenfelünk egy nagyon jó csapat, sok jó játékossal, nem véletlenül van négy győzelmük. Egész héten elemeztük a Mezőkövesd játékát, és azzal a céllal érkeztünk hozzájuk, hogy nem halunk meg a szép játékért, sokkal inkább célravezetően, taktikusan futballozunk majd. Eddigi találkozóink alkalmával sok kihagyott helyzetről beszélhettünk, ma százszázalékosan értékesítettük a lehetőségeinket. Tudatosan lezártuk a területeket, majd a szerzett labdákból indultunk. Az utolsó passzoknál továbbra is hiányolom a higgadtságot, ebben még jobbak tudunk lenni. Összességében gratulálok a játékosaimnak, hiszen fontos három pontot szereztünk. Most végre visszaköszönt a kemény alapozási munkánk eredménye, és még egyszer mondom, fontos sikert arattunk idegenben” - értékelt a győztes mérkőzés után mesterünk, Tomiszlav Szivics.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 31 | 63 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 31 | 62 |
| 3 | ![]() | DVSC | 31 | 50 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 31 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök






























