kapedz1.jpg

Muszáj volt győzni

2019. okt. 05.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Kaposvár elleni sikeres találkozónkat.
Vezetőedzőnk értékelte a Kaposvár elleni sikeres találkozónkat.
„Ma egy olyan mérkőzést játszottunk, ahol muszáj volt győznünk. Nagy nyomás alatt voltunk, valamint az sem könnyítette a helyzetünk, hogy Bartha és Böde személyében két kiváló játékosunk hiányzott. Egy jó Kaposvár ellen oldottuk meg a feladatunk. Az első félidőben - megannyi szép akciónkat követően - két-három gólt is kellett volna rúgnunk, ehelyett kaptunk egyet úgy, ahogy szoktunk, pontrúgásból. Nem először vétünk ilyen hibát, viszont pozitív, hogy felálltunk belőle, és megmutattuk az igazi karakterünk. A szünetben higgadt maradtam, éreztem, hogy nyerhetünk, és ezt próbáltam átadni a srácoknak. Nyolcvan percig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a végén pedig, el kell ismerni, a szerencse is velünk volt, hisz’ ellenfelünk kapufát rúgott. Ma lehet, hogy visszakaptunk egy kicsit abból, amit legutóbb hiányoltam. Gratulálok az egész csapatnak, nagyon nehéz helyzetből álltunk fel, a jövőben erre kell építenünk a következő találkozóinkat” - így mesterünk, Tomiszlav Szivics.

kapedz2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök