stbcbo1.jpg

Bödét nem tudták tartani

2019. okt. 30.  -  NB I.
Csapatkapitányunk háromszor is bevette a salgótarjáni kaput.
Csapatkapitányunk háromszor is bevette a salgótarjáni kaput.
Szerda kora délután a Nógrád megyei nagy múltú klub, az SBTC gárdájának otthonában abszolváltuk a Magyar Kupa aktuális körét, mellyel a legjobb 32 csapat között tudhatjuk magunkat. A 7-1-re megnyert találkozón kapitányunk, Böde Dániel mesterhármast szerzett, de betalált még Windecker József, Balogh Balázs, Bor Dávid és Poór Patrik is. 

„Egy nagyon szimpatikus és rendkívül szervezett csapat ellen játszottunk, azonban a három osztálynyi különbség hamar megmutatkozott. Azért jöttünk, hogy ellentmondást nem tűrően továbbjussunk, ezt el is értük, készülhetünk a fontos, hétvégi bajnokinkra. Gólt rúgni mindig jó, ezek a találatok pedig most talán egy kis önbizalmat adnak a folytatásra” - fogalmazott ikonikus 13-as számú játékosunk honlapunknak a találkozót követően. 

Játékosaink tehát keményen odatették magukat, és hozták a kötelezőt egy olyan meccsen, melyet az elvártak alapján végig kontrolláltunk. Várhatjuk a sorsolást, amit a forduló végén, a 20.00 órakor kezdődő Pápai Perutz FC - Vasas FC mérkőzést követően az M4 Sport stúdiójában tartanak. 

Hajrá, Paks!

sbtc4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 62
2 ETO FC Győr 30 62
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   04.26 19:30
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök