Tornagyőzelem!
2019. dec. 23. - NB I.
Öregfiúk csapatunk ismét megvillantotta képességeit.
Öregfiúk csapatunk ismét megvillantotta képességeit.
Ahogy azt régi, nagy neveinktől megszokhattuk már, ha év vége, akkor újra felszerelést ragadnak, hogy egy teremtorna-bajnokság keretein belül megmutassák, a tehetség egy olyan dolog, ami nem kopik. Klubunk technikai vezetője, Karszt József pedig az idei, Dombóváron megrendezésre kerülő teremfocira nem akármilyen csapatot verbuvált össze. A múlt szombati gárdánkat a 2005/2006-os NBII-es bajnokcsapatunk keménymagja alkotta, akik célja természetesen nem lehetett más, mint a legfényesebb érem és serleg begyűjtése, mint cikkünk címéből kiderült, ez sikerült is nekik.
A Kovács Attila, Tamási Gábor, Horváth Sándor, Fehér Attila, Mészáros István, Vizdár Zsolt, Salamon Miklós, Kiss Tamás, Wolf Attila, Csehi Tamás, Osztermájer Gábor és Tóth Péter alkotta együttesünk a csoportjában egy győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget gyűjtött be, így második helyen jutottunk az elődöntőbe. A fináléba a Dombóvár FC-n keresztül vezetett az út, az összecsapást 1-0-s sikerrel abszolváltuk. Az aranyéremért pedig a szintén hazai, Dombóvár Konrádóval vívtunk, majd szintén 1-0-s sikert arattunk. További érdekesség, hogy az első meccsünk kivételével, egyik párharcunk alkalmával sem kaptunk gólt, mely mutatja, egykori játékosaink továbbra is értenek és maximálisan komolyan is állnak szeretett sportjukhoz.
A kupa begyűjtése mellett csapatunkat további elismeréssel is díjazták, a torna legjobb játékosának Kiss Tamást választották, aki hat(!) góllal járult hozzá sikerünkhöz.
A dombóvári teremtorna vándorkupája tehát a tavalyi évhez hasonlóan ismét vitrinünkbe került, melyet egy év múlva újból megvédhetünk majd.
Végezetül pedig játékosainknak ezúton is gratulálunk, és kellemes ünnepeket kívánunk a következő napokra!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | Ferencvárosi TC | 31 | 62 |
| 2 | ![]() | ETO FC Győr | 30 | 62 |
| 3 | ![]() | DVSC | 30 | 49 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 31 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök






























