bertvissz1.jpg

Bertus Lajos visszatért!

2020. jan. 07.  -  NB I.
A technikás középpályás tavasszal újból minket erősít.
A technikás középpályás tavasszal újból minket erősít.
banner_magy2.jpg
 
Nagy örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubunk és Bertus Lajos a mai napon három és fél évre szóló megállapodást kötött, így az ereje teljében lévő támadó középpályás ismét csapatunkat erősíti. A 29 éves labdarúgót aligha kell bemutatni városunkban, hiszen 2014 júliusától a tavalyi esztendő elejéig már sokat tett gárdánkért. Régi-új játékosunk tehát szinte kerek egy év után tért vissza, és a 151 PAKSI FC-s szereplését január utolsó szombatjától növelheti tovább.   
 
„Úgy érzem, kimondhatom, hazatértem. Szeretettel jöttem, hiszen a szívem mindig is a Paksé volt. Itt nemcsak én, az egész családom otthonra talált, valamint nagyon jól esett, hogy mindenki szeretettel fogadott. Ami a pályát illeti, az őszi eredményeknél véleményem szerint is sokkal több van a csapatban. Természetesen tavasszal már én is azon leszek, hogy ez ki is jöjjön” - így Bertus a kontraktus dedikálása után.   
 
Közönségünk egyik nagy kedvencének meganyi újbóli paksi sikert kívánunk zöld-fehér mezünkben!
 
bertvissz2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 62
2 ETO FC Győr 30 62
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   04.26 19:30
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök