elsbelk1.jpg

Minden adott a kiváló felkészüléshez

2020. jan. 09.  -  NB I.
Túl az első edzésen.
Túl az első edzésen.
banner_magy1.jpg

„Ismerősen mozgunk a szálláson és a pályákon, mivel tavaly ugyanitt voltunk. A szobáktól kezdve az ételeken át a pályáig minden kiváló, ehhez társul még a nagyszerű időjárás is, így semmi okunk nem lehet a panaszra. Minden maximálisan adott egy jó felkészüléshez” - számolt be első kézből játékosaink környezetéről honlapunknak Papp Kristóf. Középpályásunk aztán az első délelőtt napirendjére és a tréningre is kitért. „Nem volt sok időnk kipihenni az utazást, háromnegyed nyolckor reggeliztünk, fél tízkor pedig már a pályán is voltunk. Szerintem mindenki élvezte az első edzést, hiszen, ahogy azt az előbb említettem, pazar környezetben futballozhatunk. Nem pihenni jöttünk, így nem is panaszkodhatunk, biztos vagyok benne, hogy mindenki keményen odateszi majd magát ebben a tíz napban, mivel ez a munkánk tavasszal érhet be.” 

Honlapunk pedig az egész edzőtábort végigkíséri, hogy szurkolóink ne maradjanak le semmiről, valamint mindig naprakészek legyenek kedvenceikről.
 
Hajrá, Paks!
 
elsbelk2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 62
2 ETO FC Győr 30 62
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   04.26 19:30
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök