Azeri ellenfél
2020. jan. 11. - NB I.
A törökországi edzőtábor első felkészülési mérkőzése következik.
A törökországi edzőtábor első felkészülési mérkőzése következik.

Csapatunk magyar idő szerint 15:30-kor a Sabah FK együttese ellen lép pályára a tábor harmadik napján. Ellenfelünk tavaly a Premyer Liqa (azeri első osztály) bajnoki tabella hetedik helyén végzett, a bajnokságot egyébként a Neftci megelőzve a Qarabag gárdája nyerte. Az idei pontvadászat téli szünetében a hatodik helyen állnak, tíz pontra a dobogótól.
A Sabah FC-t mindösszesen két éve, 2017-ben alapították. Székhelyük Masazir, mely Baku egyik elővárosa, lakossága 3247 főt számlál. A csapat stadionja a Bank Respublika Aréna nevet viseli, és 2014. október 3-án nyitották meg először a szurkolók előtt. A létesítmény befogadóképessége 13000 fő.
Zeljko Sopic vezetőedző a labdarúgói pályafutását 1994-ben, az NK Zagreb gárdájában kezdte, később játszott többek között a Borussia Münchengladbach és az NK Lokomotiva csapatában is. A 45 éves szakember a 2011-es visszavonulását követően kezdett edzősködni, és egészen a Dinamo Zagreb másodedzői posztjáig is eljutott (2016-2017). A Sabah kispadját 2019-óta vezeti.
A felkészülési összecsapást követően szurkolóink honlapunkon informálódhatnak a legpontosabban és a leggyorsabban a Törökországban történtekről. Felállással, gólszerzőkkel és Osztermájer Gábor vezetőedzőnk értékelésével jelentkezünk. Hajrá, Paks!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | Ferencvárosi TC | 31 | 62 |
| 2 | ![]() | ETO FC Győr | 30 | 62 |
| 3 | ![]() | DVSC | 30 | 49 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 31 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























