botolive.jpg

Román ellenfél

2020. jan. 14.  -  NB I.
A törökországi felkészülési időszak második edzőmeccse következik.
A törökországi felkészülési időszak második edzőmeccse következik.
banner_magy2.jpg
 
Játékosaink második felkészülési párharcukra magyar idő szerint 13 órakor kerül sor az AFC Botosani ellen. Ellenfelünk tavaly a Liga I, román első osztályú bajnoki tabella hetedik helyén végzett, az első dobogós pozíciótól, a harmadik helytől kilenc pont választotta el. A bajnokságot az Universitatea Craiova és az FCSB előtt a CFR Cluj gárdája nyerte. Román ellenfelünk az idei pontvadászat téli szünetében szintén a középmezőnyben, ugyancsak a hetedik helyen áll, hat pontra a dobogótól.
 
A csapatot 2001-ben alapították, és a 2011/12-es másodligás szezont megnyerve, léphetett fel a legjobbak közé, ahol azóta is stabil középcsapatnak számít. Egyik elődje a Venus nevet viselte különösebb eredmények nélkül. 1973-ban a csapatot átnevezték CS Botosani-ra, de ez az együttes 1993-ban megszűnt.
 
A fiatal gárda székhelye Botosán, amelynek 2011-es adatok szerint 106847 fő a lakossága. A csapat stadionját Stadionul Municipalnak hívják, befogadóképessége jelenleg 10600 fő.
 
A felkészülési összecsapást követően szurkolóink honlapunkon informálódhatnak a legpontosabban és a leggyorsabban a Törökországban történtekről. Felállással, gólszerzőkkel és Osztermájer Gábor vezetőedzőnk értékelésével jelentkezünk. Hajrá, Paks!
 
botolive1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 62
2 ETO FC Győr 30 62
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   04.26 19:30
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök