gozre3a.jpg

Reakciók

2020. jan. 18.  -  NB I.
A döntetlen lett volna a reális.
A döntetlen lett volna a reális.
banner_kv_frad.jpg

Lenzsér Bence: „Úgy gondolom, jól játszottunk, viszont a helyzeteinket sajnos kihagytuk. Egy-két figyelmetlenséget vétettünk, amik egyből meg is bosszulták magukat. A Grozny nagy területeket hagyott, így szépen lehetett ellenük focizni, a jövőre nézve viszont a végjátékokat sokkal pontosabban kell lejátszanunk.” 

gozre4.jpg
 
Kulcsár Dávid: „Véleményem szerint is rendben volt a játékunk, valamint megvoltak a lehetőségeink, ziccereink. Kicsit azonban talán fegyelmezetlenek voltunk, mikor a két gólt kaptuk, hisz’ elkerülhető találatok voltak. Ezeket a hibákat még ki kell javítanunk, és akkor az ilyen típusú, ki-ki meccseket a mi javunkra tudjuk majd billenteni.” 
 
Kecskés Tamás: „Kicsit bosszús vagyok, mert minimum a döntetlen lett volna az igazságos. Mindkét oldalon voltak helyzetek, így valóban egy igazi ki-ki mérkőzést vívtunk. Összességében jól futballoztunk, sokat birtokoltuk a labdát, és a támadásépítés is jól működött. Ugyan nagyszerűen hoztuk ki a megszerzett labdákat, a helyzetkihasználásokkal adódtak problémáink. Mindenképpen pozitív, hogy megannyi lehetőséget dolgoztunk ki, viszont ezeket értékesítenünk is kell. Még egyszer mondom, a döntetlen végeredmény lett volna a reális.”

gozre1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 62
2 ETO FC Győr 30 62
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   04.26 19:30
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök