beleveg1.jpg

Elhagytunk Törökországot!

2020. jan. 19.  -  NB I.
Véget ért a tíznapos beleki edzőtáborunk.
Véget ért a tíznapos beleki edzőtáborunk.
banner_kv_frad.jpg

Csapatunk január 8-án utazott Törökországba, hogy kiváló pályákon, kellemes hőmérsékletben és nemzetközi ellenfelek ellen készüljön a téli szünet után, január 25-én újra induló bajnoki szezonra. Az elmúlt napokban Osztermájer Gábor vezetőedzőnk és a szakmai stáb túlnyomó részt napi két tréninget vezényelt a srácoknak, és játszottunk három igen kemény felkészülési mérkőzést is.
 
„Pozitívan értékelem a Törökországban töltött időt, véleményem szerint nagyon jó munkát végeztünk. Erős, kiváló tempójú edzéseken vagyunk túl, és az edzőmeccsek is hasznosak voltak, nagyszerű csapatok ellen játszottunk. A hangulatra sem lehet panasz, sőt, még jobban összekovácsolódott a társaság. Várjuk már a bajnoki meccseket” - fogalmazott honlapunknak már a reptérre tartó buszon Kelemen Dávid.
 
Mivel kevesebb, mint egy hét van a tavaszi nyitányig, hétfőtől egészen biztos, hogy már a Ferencváros elleni összecsapásunk kerül előtérbe mind edzőinknél, mind pedig játékosainknál. Bízunk a mögöttünk hagyott hetek kemény munkájában és a sikeres felkészülésben, hajrá, Paks!
 
beleveg2a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 62
2 ETO FC Győr 30 62
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   04.26 19:30
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök