A Mezőkövesd ellen készülünk
2020. jún. 05. - NB I.
Az első két felvonás a miénk, de a harmadikra is nagyon szükségünk lenne.
Az első két felvonás a miénk, de a harmadikra is nagyon szükségünk lenne.
Szombaton elindul hát a 2019/20-as idény véghajrája. Az OTP Bank Liga 27. fordulójában Mezőkövesdre látogatunk, ahol augusztus 31-én 0-2-es sikerünkkel már bebizonyítottuk, képesek vagyunk a szezon meglepetéscsapata fölé nőni. Sőt, a december 14-ei, hazai visszavágót is behúztuk ellenük. Az azonban garantált, a harmadik összecsapás egészen más lesz, mint az eddigiek, miként a második meccs sem hasonlított az elsőhöz. Pontszükségleteink viszont égetőek, így bármi áron, de nagy szükségünk lenne az újbóli ’Kövesd elleni győzelemre.
„Ugyanazt a szervezettséget kell hoznunk, mint a Vidi ellen, csak ez alkalommal a végjátékunkat sokkal racionálisabban kell lejátszanunk” - így Hahn János előzetes gondolatai a hétvégi mérkőzésről. „Gólra törően kell fellépnünk, ez lehet a kulcs az ismételt sikerhez. Kiváló csapathoz megyünk, akik szerdán nemhiába játszottak kupadöntőt, ám, mivel ott nem sikerült győzniük, biztos, hogy a hétvégén újra bizonyítani akarnak majd. Garantáltan nem fogják félvállról venni a találkozót, erre készülnünk kell. Sok jó játékosuk van minden poszton, de nekünk csak magunkkal kell foglalkoznunk. Mostantól pedig minden meccsen a három pontot kell néznünk és szem előtt tartanunk, hogy a végén ne legyen gondunk. Remélem, ismét visszatér a góllövő cipőm, ahogy az első körben is, persze a legfontosabb most a csapat közös sikere, és az azzal járó egységek, mindegy, ki talál a kapuba” - zárta elszánt gondolatait fiatal csatárunk, akinek kellemes emlékei vannak az első összecsapásunkról. 9-es számú támadónk ugyanis legutóbb duplázni tudott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapat otthonában.
Gyerünk, srácok! Játsszuk tehát a saját játékunkat, amivel már kétszer sikeresek tudtunk lenni a Mezőkövesd ellen, és lépjünk előrébb akár több pozíciót is! Hajrá, Paks!
OTP Bank Liga, 27. forduló
2020. június 6., 16:55
Mezőkövesd Zsóry FC - PAKSI FC
Mezőkövesd, Mezőkövesd Városi Stadion

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 30 | 62 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 30 | 59 |
| 3 | ![]() | DVSC | 30 | 49 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 30 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























