paszn2a.jpg

Ismét kulcs hosszabbítások

2021. jan. 28.  -  NB I.
Papp Kristóffal és Szélpál Norberttel is hosszú távon számolhatunk.
Papp Kristóffal és Szélpál Norberttel is hosszú távon számolhatunk.
banner_magy2.jpg 
 
Ez a téli átigazolási időszak számunkra egyértelműen a szerződés hosszabbításokról szól, hiszen immáron a hetedik és a nyolcadik kontraktus megújításról számolhatunk be.
 
2015 nyarát írtuk, mikor Papp Kristóf gyirmóti mezét paksira cserélte. A kifejezetten harcos középpályás azóta csapatunk egyik alapemberévé vált, zöld-fehér meccsszámlálója pedig már 137 aktív találkozónál jár. Krisa - ahogy a csapattársak szólítják - 2020-as éve a pályán nem hozott sikereket, viszont 407 nap elteltével a ’21-es esztendőt már nemcsak a kezdőben indította, góllal tért vissza makacs és hosszan elnyúló sérülését követően.

„Nagyon örültem neki, hogy lassan hat év után is továbbra is hosszú távon számítanak rám. Boldog vagyok, hogy a vezetőség egy olyan komoly sérülés után is, mint amin átmentem, komolyan számol velem a jövőben. Természetesen egy percig sem gondolkoztam az aláíráson a megkeresést követően. A következő időkben szeretném mihamarabb visszanyerni a formám, és sikereket elérni a csapattal. Úgy érzem, ebben az öltözőben most egy komolyabb szereplés is benne lehet a következő szezonokban” - fogalmazott Papp, akinek nyáron lejáró szerződését további két évvel, 2023 közepéig hosszabbítottuk meg.
 
paszn1.jpg

Szélpál Norbert egy éve érkezett városunkba, és azon túl, hogy nagyszerű játékával szinte villámgyorsan berobbant az első osztályba, hátsó alakzatunk stabilitásával gyorsan közönségkedvenc is lett. Norbi szerződése ugyan még nem e szezon végén járt volna le, de további egy évvel kötelezte el magát az eredetileg 2023 nyaráig szóló papíroktól számítva.

„Én sem töprengtem rajta egy fikarcnyit sem, mindenben össze tudtuk egyeztetni az álláspontunkat a klubvezetéssel, így nem volt kérdés a további egy esztendő szignózása. Boldogan hosszabbítottam, mert őszintén úgy érzem, kiváló helyen vagyok. Továbbra is sokat játszva szeretném segíteni a csapatot, amint túl leszek a sérülésemen” - így a már 2024-ig szóló szerződésével Szélpál.

Szabó János, Hahn János, Kulcsár Dávid, Osváth Attila, Lenzsér Bence és Rácz Gergő után tehát ismét két labdarúgónkkal számolhatunk még évekig. Igazán fontos és sokatmondó megállapodások ezek, melyek értéke mindenképpen hosszú távú, és egy felettébb átgondolt, profi, előre mutató stratégia részei.
 
Hajrá, Paks!
 
paszn3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 30 62
2 Ferencvárosi TC 30 59
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 30 48
5 PAKSI FC 30 47
6 Újpest FC 30 40
7 Kisvárda Master Good 30 40
8 Puskás Akadémia FC 30 39
9 MTK Budapest 30 35
10 Nyíregyháza 30 35
11 DVTK 30 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 30 17
30. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   1:0
  -   4:0
  -   2:1
  -   0:5
  -   7:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök