Tamás Olivér: Jól éreztem magam
2021. febr. 01. - NB I.
Új játékosunk rögtön kezdőként, a teljes meccset végigjátszva bizonyíthatott.
Új játékosunk rögtön kezdőként, a teljes meccset végigjátszva bizonyíthatott.

Tamás Olivér múlt hét kedden érkezett hozzánk a MOL Fehérvár FC-től, de mint azt akkor is jeleztük, az őszt (kölcsönben) Budaörsön abszolválta, így vezetőedzőnk, Bognár György pontosan tisztában van képességeivel. „Korábban már dolgoztam együtt Bognár Györggyel, és abban a pár hónapban, amit együtt töltöttünk, rendkívül jól éreztem magam” - fogalmazott Tamás még a tavaszi idényre szóló kölcsönszerződése megkötésekor honlapunknak. Hogy Bognár mennyire tisztában volt a fiatal és tehetséges labdarúgó képességeivel, azt más sem igazolja jobban, minthogy hétvégén rögtön a kezdőben olvashattuk a nevét.
„Ismerem Olivért, így nekem nem volt meglepő a jó zalaegerszegi játéka. Nyilván idővel még jobban bele kell majd szoknia az NBI-es ritmusba, viszont ez az első meccsén egyáltalán nem látszott. Jól, rendben futballozott tehát” - nyilatkozta vezetőedzőnk érdeklődésünkre.

„Végig nagyszerűen éreztem magam a pályán, minden rendben volt, és egy holtpont után az iramot is maximálisan fel tudtam venni” - ezek már Tamás Olivér szavai, akivel a hétfő reggeli tréning után vettük át a Zalaegerszegen történteket. „Úgy gondolom, igazi közönségcsalogató meccset vívtunk, viszont nagyon sajnálom, hogy a végén nem három ponttal zártunk. Mivel csak az utolsó másodpercekben tudtunk egyenlíteni - holott korábban már kétszer is vezettünk - örülhetünk az egy pontnak is.”
És, hogy azért legyen a kiváló bemutatkozásban egy csavar is, újdonsült, utánpótlás-válogatott belső védőnkre vezetőedzőnk a meccs túlnyomó részében nem a saját posztján, hanem egy sorral feljebb számított. „A pályafutásom során most először játszottam a középpályán, de mint mondtam, teljesen jól éreztem magam a meccs közben, és úgy vélem, a játék is kellőképpen ment. A második félidő végére már a hátsó sorban kellett helytállnom, az egy leheletnyit komfortosabb volt. Van még hova fejlődnöm, és minden nap ezen leszek, hogy minél többet tudjam segíteni a klubot.”
Legyen így! Hajrá, Olivér! Hajrá, Paks!
Fotók: ztefc.hu

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 30 | 62 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 30 | 59 |
| 3 | ![]() | DVSC | 30 | 49 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 30 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 30 | 47 |
| 6 | ![]() | Újpest FC | 30 | 40 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 30 | 40 |
| 8 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 30 | 39 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 30 | 35 |
| 10 | ![]() | Nyíregyháza | 30 | 35 |
| 11 | ![]() | DVTK | 30 | 25 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 30 | 17 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























