Érdekeltség a Magyar Aranylabda-díj 2020-as szavazásán
2021. febr. 09. - NB I.
Vezetőedzőnket beszavazták a top háromba.
Vezetőedzőnket beszavazták a top háromba.

2021. február 8-án került sor a Magyar Aranylabda-díj 2020-as kiadásának eredményhirdetésére. A Magyar Aranylabda-díjat 1998-ban hívta életre a Foci Magazin, ami az egy évvel később megalapított neves szakportál, az nb1.hu jogelődje.
Az immáron huszonharmadik alkalommal létrejövő szavazáson a magyar labdarúgással kiemelten foglalkozó szakírók és szerkesztőségek voksoltak. Ami pedig a lebonyolítást illeti, az első helyezettek hét, a másodikok öt, a harmadikok három pontot kaptak. Végül az a személy nyert, aki a legtöbb pontot kapta. Kihirdetésre minden kategóriában az első három név került, melyek között nagy örömünkre klubunk is érdekeltté vált olyan csapatok között, mint a Ferencváros, a MOL Fehérvár FC, vagy az RB Salzburg, az RB Leipzig, a PSG, a Parma, a Fulham, a Schalke, a Hoffenheim…
Vezetőedzőnket, Bognár Györgyöt a legjobb magyar edzők kategóriában pontozták a harmadik helyre a magyar labdarúgással kiemelten foglalkozó szakírók és szerkesztőségek, mely’ elismerést ezúton is köszönünk!
LEGJOBB MAGYAR EDZŐ
1. Lőw Zsolt (PSG) 84 pont
2. Márton Gábor (ZTE/MOL Fehérvár FC) 67 pont
3. Bognár György (Budaörs/Paks) 44 pont
2. Márton Gábor (ZTE/MOL Fehérvár FC) 67 pont
3. Bognár György (Budaörs/Paks) 44 pont
„Ha bármilyen szinten, bárhol elismerik az ember munkáját, az természetesen mindig jól esik az illetőnek, így nekem is” - fogalmazott a hír hallatán vezetőedzőnk honlapunknak.
A további kategóriák és nyertesek IDE kattintva érhetőek el.
Trénerünknek szívből gratulálunk! Így tovább, hajrá, Paks!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 30 | 62 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 30 | 59 |
| 3 | ![]() | DVSC | 30 | 49 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 30 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 30 | 47 |
| 6 | ![]() | Újpest FC | 30 | 40 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 30 | 40 |
| 8 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 30 | 39 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 30 | 35 |
| 10 | ![]() | Nyíregyháza | 30 | 35 |
| 11 | ![]() | DVTK | 30 | 25 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 30 | 17 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























