A Puskás Akadémia ellen készülünk
2021. febr. 11. - NB I.
Szombat délután a jelenlegi második helyezetthez látogatunk.
Szombat délután a jelenlegi második helyezetthez látogatunk.
Szerdai kupameccs: pipa, hétvégén pedig jöhet az OTP Bank Liga huszonegyedik fordulója, melyben Felcsúton lépünk pályára. Aktuális párosításunk mindig rangadó, pláne jelen helyzetben, mikoris mindkét gárda igen előkelő pozícióban várja az összecsapást. Míg csapatunk huszonkilenc egységével a negyedik, a PAFC harminchárom pontjával a második helyen található a bajnoki tabellán. Azt is figyelembe véve, hogy a sárga-kékek elleni mérkőzéseinken átlagosan 3.3 találat születik, bizony jó meccs várható, és reméljük, a hármas sípszót követően játékosainkkal együtt a három bajnoki pont is felszáll majd a városunkba tartó buszra.
„Számunkra ez a találkozó egy kiváló képet fog alkotni, miszerint gondolkodhatunk-e feljebb, vagy a középmezőny első felében kell megszilárdulnunk. Fontos meccs lesz tehát, de nem csak nekünk, a Puskás Akadémia nyilván még jobban el szeretne szakadni az üldöző bolytól. A legutóbbi, 6-2-es győzelmünk után ellenfelünkben biztos dolgozik majd a revans vágy is, mi pedig ismét sikert szeretnénk elérni ellenük. Sokhelyzetes találkozóra számítok, akár újra sok góllal, hiszen mindkét gárda szeret támadni. A végén pedig az örülhet, aki jobban fog koncentrálni, bízunk benne, hogy ezek mi leszünk” - így Bognár István a csütörtöki tréninget követően.
Gyerünk, srácok! Mindent bele, érjük el vagy lépjük is át mihamarabb a fontos harminc egységet a bajnoki tabellán. Hajrá, Paks!
OTP Bank Liga, 21. forduló
2021. február 13., 14:45
Puskás Akadémia FC - PAKSI FC
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 30 | 62 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 30 | 59 |
| 3 | ![]() | DVSC | 30 | 49 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 30 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 30 | 47 |
| 6 | ![]() | Újpest FC | 30 | 40 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 30 | 40 |
| 8 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 30 | 39 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 30 | 35 |
| 10 | ![]() | Nyíregyháza | 30 | 35 |
| 11 | ![]() | DVTK | 30 | 25 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 30 | 17 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök






























