kisv21febele1.jpg

A Kisvárda ellen készülünk

2021. febr. 18.  -  NB I.
Vasárnap a közvetlen vetélytársunkat fogadjuk.
Vasárnap a közvetlen vetélytársunkat fogadjuk.
banner_kvkis21feb.jpg

E hétvégén immáron a második bajnoki kör utolsó mérkőzésére, az OTP Bank Liga huszonkettedik fordulójára kerül sor, melyben a Kisvárda látogat hozzánk. A piros-fehéreknek idén eddig harmincegy pontot sikerült bezsákolniuk, szemben a mi huszonkilenc egységünkkel, nem nagy a különbség, tehát egy siker esetén akár előzhetünk is, és legyen így!

„Rettentően kellene a győzelem, hiszen újra egy nagyon fontos meccs előtt állunk a bajnokságban. A tabella alapján pedig mindenképpen az, hogy elöl tudjunk maradni. Nem számítok egy egyszerű meccsre, és egészen biztos, más kilencven perc lesz, mint az első találkozásunk alkalmával. A Kisvárda egy kellemetlen ellenfél, elöl-hátul agresszívak, így igazán kemény összecsapás várható. Bele kell állnunk, meg kell csinálnunk, hozni kell a játékunk és a fontos három pontot” - fogalmazott honlapunknak Ádám Martin a csütörtöki tréninget követően. 

Hazai pályánkon egyébként eddig háromszor fogadtuk a Kisvárdát, az első két találkozót behúztuk, a harmadikon pedig megosztoztunk a pontokon. Mindenképpen jó lenne tehát megőrizni veretlen paksi szériánkat ellenük, már csak azért is, hogy továbbra is a bajnoki tabella felső házába tartozzunk, és semmiképpen se közeledjenek hozzánk az alsó pozíciókban viaskodók. 

Gyerünk, srácok, mindent bele! Hajrá, Paks!

kisv21febele2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 30 62
2 Ferencvárosi TC 30 59
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 30 48
5 PAKSI FC 30 47
6 Újpest FC 30 40
7 Kisvárda Master Good 30 40
8 Puskás Akadémia FC 30 39
9 MTK Budapest 30 35
10 Nyíregyháza 30 35
11 DVTK 30 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 30 17
30. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   1:0
  -   4:0
  -   2:1
  -   0:5
  -   7:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök