feh21marelo9.jpg

Haraszti: Jót tett a lelkemnek!

2021. márc. 04.  -  NB I.
Támadónk nagyszerű játékkal rukkolt elő, de kiemelte fiataljaink teljesítményét is.
Támadónk nagyszerű játékkal rukkolt elő, de kiemelte fiataljaink teljesítményét is.
banner_magy1.jpg
 
Haraszti Zsolt a szünetben beállva, majd a mérkőzés utolsó negyedében, hét perc alatt két gólt szerezve élesztette fel csapatunkat a sóstói arénában, elhozva ezzel egy jóleső pontot a Fehérvár otthonából. Kétségkívül kiváló teljesítmény volt saját nevelésű támadónktól, nem csoda, játékát a Nemzeti Sport nyolcas osztályzattal dicsérte. 

„Végigtámadtuk az első félidőt, ennek ellenére mégis a Vidi mehetett előnnyel a szünetre” - kezdte meccsértékelőjét Haraszti. „A második játékrész előtt, beállásunkkor azt az utasítást kaptuk Vági Andrással közösen, hogy próbáljunk meg változtatni a meccs képén. Úgy gondolom, ez sikerült is, élesebbek lettünk, és ugyan kaptunk még egy gólt, belülről maximálisan úgy éreztük, mégsem lefutott ez az összecsapás. Bravúr pontszerzésünkhöz kellett az is, hogy a fiatalok, Szabó Bálint és Szendrei Ákos jól szálltak be, egyáltalán nem voltak megilletődve tehát. Örültünk nekik, hiszen ez egy rendkívül fontos tapasztalatszerzés volt számukra, továbbá azt is bizonyítottuk, azokra is lehet számítani, akik kicsit kevesebb lehetőséget kapnak. Büszke vagyok a csapatra, minden tekintetben pozitív volt számunkra ez a mérkőzés.” 

És, hogy mennyire fontos volt a két gól? „Nagyon jót tett a lelkemnek ez a két, fontos találat, de majd a következő meccseken kiderül, mennyire dobta meg a játékom. Remélem, a következő hetekben újra a régi lehetek, és ezzel elmúlt az a fajta görcsösség, amivel kis ideje küzdöttem.” 

Végül tizes számú játékosunktól egy hétvégi előzetes várakozást is kértünk, hiszen szombaton már a Mezőkövesd ellen harcolunk az értékes pontokért idehaza. „Szerintem még a Fehérvár elleni mérkőzésnél is nehezebb találkozó elé nézünk, hisz’ a Vidi otthon támadott, míg a Mezőkövesd - véleményem szerint - a védekezésből fog kiindulni nálunk. Pintér Attila csapataira azért jellemző, hogy a szervezett védekezésből építkeznek, ezért egészen biztos, nem lesz könnyű dolgunk. Fontos lehet, hogy ki szerzi majd az első gólt, remélem, mi. Hazai pályán mindenképpen győzni szeretnénk a ’kövesd ellen, ezzel szilárdítani helyünk a tabella felső házában.”

Legyen így! Hajrá, Paks!

Fotó: molfehervarfc.hu

banner_kvkov21marc.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 30 62
2 Ferencvárosi TC 30 59
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 30 48
5 PAKSI FC 30 47
6 Újpest FC 30 40
7 Kisvárda Master Good 30 40
8 Puskás Akadémia FC 30 39
9 MTK Budapest 30 35
10 Nyíregyháza 30 35
11 DVTK 30 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 30 17
30. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   1:0
  -   4:0
  -   2:1
  -   0:5
  -   7:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök