mez21elo8.jpg

A második játékrész nézett ki jól

2021. márc. 06.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Mezőkövesd elleni 2-2-es döntetlenünk. 
Vezetőedzőnk értékelte a Mezőkövesd elleni 2-2-es döntetlenünk. 
banner_magy1.jpg

„Az első félidőben gyengén játszottunk, gondoltuk, hogy a középpályán labdát tudunk szerezni, és abból majd az első négyes tud játszani. Nem így lett, nem birtokoltuk a labdát, gyengén futballoztunk. A második játékrésszel már elégedett vagyok, uraltuk a játékot, odaszorítottuk a kapujukhoz a Mezőkövesdet. Meg is fordíthattuk volna a találkozót, ugyanakkor a teljes összecsapást figyelembe véve igazságos döntetlen született. Ma Lorentz jobban megoldotta Osváth pozícióját, ezért is cseréltem. Szabó Bálint és Haraszti beállásával is meggyőzőbbek lettünk, ez meglátszott, kemény védekezésre kényszerítettük ellenfelünket” - fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György a hármas sípszót követően.

mez21elo9.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 30 62
2 Ferencvárosi TC 30 59
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 30 48
5 PAKSI FC 30 47
6 Újpest FC 30 40
7 Kisvárda Master Good 30 40
8 Puskás Akadémia FC 30 39
9 MTK Budapest 30 35
10 Nyíregyháza 30 35
11 DVTK 30 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 30 17
30. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   1:0
  -   4:0
  -   2:1
  -   0:5
  -   7:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök