2006-ot írtunk, mikoris kiváló csatárunk, Böde Dániel megkezdte menetelését a honi labdarúgás legfelsőbb szintjén. Csapatkapitányunk 2006. szeptember 16-án mutatkozott be az NB I-ben, a Diósgyőr ellen 2-1-re megnyert mérkőzésünkön huszonhat perc jutott neki. Ikonikus tizenhármasunk mára háromszázkilencvenkilenc(!) találkozónál jár, és immáron a tizenhatodik élvonalbeli idényét kezdte. 

 

„Tudjuk, hogy van ez, az én koromban már örülni kell annak is, ha pályára léphet az ember” - kezdte viccesen a harmincötödik életévében járó kapitányunk, mikor a bűvös négyszázas számról kérdeztük. „A négyszázas egy gyönyörű szám, de utána jön a négyszázegyedik, majd a négyszázkettedik, és így tovább... Roppant mód szeretném utolérni jóbarátom, Éger Lászlót, amihez további tizenhat pályára lépés kellene. Remélem, nem haragszik majd meg, ha úgy alakul, meg is előzőm. A góllövés és a csapat segítése mellett ez is célom az idei szezonban. A teljes évadot nézve egyébként szeretnék minimum további huszonpár meccset begyűjteni, és természetesen tovább segíteni a klubot, ameddig élvezem a játékot. Rendszerint várom a hétvégéket, így a motivációval továbbra sincs gondom.” 

 

Talán minden magyar fociszerelmes jól tudja, Böde Dániel életében mindösszesen két klub van, a Paks és a Ferencváros. E döbbenetes számot így e két gárdával a rezüméjében ostromolja, kerek kétszáz fradista bajnoki mérkőzésre százkilencvennyolc paksi jutott eddig. Csak remélni tudjuk, messze még, hogy meccsszámlálója megálljon. Tudását, játékintelligenciáját, elszántságát és testi erejének szabályok közötti maximális hasznosítását még jó darabig elnéznénk, és egészen biztos, ezzel nem egyedül vagyunk az országban.