A harminckilencedik MTK elleni bajnokink következik

A 2025/26-os Fizz Liga tizenhatodik fordulójában, szombaton, 17:00-kor az MTK együttesét fogadjuk hazai pályán. Jegyinformációk a mérkőzésre vonatkozóan ITT érhetők el.
Ami a statisztikát illeti, az MTK ellen eddig tizenhét győzelmet, kilenc döntetlent és tizenkét vereséget jegyzünk nézőpontunkból, összesítve 63:48-as gólaránnyal, ami 2.9-es gól/meccs átlagot jelent. A harmincnyolc eddig megvívott párharc felénél vettük át az uralmat az egymás elleni versengésben. Az első tizennyolc összecsapás kilenc MTK sikert, öt döntetlent és négy paksi győzelmet hozott, azonban onnantól minden megváltozott. Tizenháromszor mi söpörtük be mindhárom egységet, négyszer ikszeltünk, míg ellenfelünket mindösszesen háromszor engedtük ünnepelni.
A hazai mutatók is pozitív képet mutatnak a kék-fehérek ellen. Eddig húsz mérkőzést rendeztek Pakson, amiből tíz mérkőzést mi nyertünk, hatszor döntetlent játszottunk, és négyszer kikaptunk az MTK vendéglátójaként. Kiemelendő, hogy ellenfelünk utoljára 2014 áprilisában tudott három ponttal távozni otthonunkból, és az utóbbi tizenhárom hazai találkozónk alkalmával is csak négyszer született döntetlen, kilencszer pedig hazai sikernek örülhettünk.
Az idei szezon ötödik fordulójában csaptunk össze először szombati ellenfelünkkel. A mérkőzést a fővárosban rendezték, az eredmény pedig nekünk kedvezett, hiszen Vécsei Bálint és Hahn János első félidőben szerzett találatára Átrok István és Horváth Artúr a második félidőben még válaszolni tudott, azonban Windecker József hajrában szerzett góljára már nem tudott reagálni az MTK , így 3-2-es eredménnyel mindhárom pontot elhoztuk az Új Hidegkuti Nándor Stadionból. Ellenfelünk idén eddig tizenöt mérkőzésen hat győzelmet, két döntetlent és hét vereséget ért el, így húsz ponttal a tabella hetedik helyén áll. Csapatunk tizenöt forduló után hat győzelemmel, hat döntetlennel és három vereséggel, összesen huszonnégy pontot gyűjtve az élmezőnyben várja a folytatást. Nem lehet más célunk hazai pályán sem - húzzuk be mindhárom pontot az kék-fehérek ellen.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
Múltidéző:
A két csapat először 2006. szeptember 10-én találkozott egymással. A Budapesten rendezett találkozón Urbán Gábor volt eredményes a hetvennyolcadik percben. A fennmaradó csekély időben csapatunk nem tudott egyenlíteni, így a legelső ütközet után az MTK örülhetett.
A visszavágó alkalmával azonban szó szerint visszavágtunk. Hazai pályán egy kék-fehér öngólt követően Kiss Tamás és Belényesi Miklós is betalált az MTK kapujába. Vendégeinktől Kanta József tizenegyesből volt eredményes, így a végeredmény 3-1 lett a javunkra.
Az ezt követő időszak nem sikerült jól csapatunknak. A 2007/08-as, a 2008/09-es és a 2009/10-es szezonban lejátszott hat meccs alatt két döntetlen párharcra futotta négy vereség mellett.
A 2010/11-es idényben először mi láttuk vendégül az MTK-t. Böde Dániel góljával a vezetést is megszereztük, de a hetvenharmadik percben az akkor éppen kék-fehérben futballozó Könyves Norbert egyenlített. Több találat már nem esett a mérkőzésen, maradt a pontosztozkodás.
A visszavágóra 2011. május 21-én került sor a bajnokság harmincadik fordulójában. A párharc gólgazdag mérkőzést hozott. A második percben Csehi Tamás révén szereztünk vezetést, de a félidő előtt még Tischler Patrik egyenlített. A szünetet követően éppen, hogy elkezdődött a második játékrész, Tischler ismét betalált. A fordító gólt követően tizenegy perccel Magasföldi József egalizálta csapatunkat, elindítva ezzel egy kétpercenkénti gólváltást. A hatvanötödik játékpercben Tischler megszerezte harmadik gólját, majd a hatvanhetedikben Böde Dániel talált a budapesti kapuba, 3-3. Tizenegy perc elteltével kiváló csatárunk döntötte el a javunkra a mérkőzést. 3-4-es végeredménnyel emlékezetes mérkőzést követően hoztuk el a három pontot az MTK stadionjából.
A következő két szezonban ismét a kék-fehérek kerültek fölénybe ellenünk, hiszen egy döntetlen mellett három vereséget szenvedtünk el ez idő alatt.
A 2014/15-ös szezon első mérkőzésén Bartha László, Eppel Márton és Könyves Norbert góljaival 3-0-ra vertük most szombati ellenfelünk.
A visszavágón az MTK majdnem teljesen lemásolta az első párharc eredményét, de Báló Tamás büntetőből betalált a házigazdák kapujába, így a végeredmény 3-1 lett.
A 2015/16-os szezonon belül már háromszor találkoztak egymással a csapatok.
Az első meccsen nem bírtunk vendégünkkel, 0-0-s döntetlennel ért véget a kilencven perc.
A második találkozás alakalmával, amit ismét Pakson rendeztek, már kinyílt a gólzsák. Bertus Lajos és Szakály Dénes góljaival 2-0-ra vezettünk a huszonnegyedik percben. Az MTK-ból Strestik Marek volt eredményes a második játékrész elején. Az ötvenötödik percben Strestik ismét betalált, ám ezúttal saját kapujába. Húsz perccel később Hahn János is eredményes volt, és beállította a 4-1-es végeredményt.
Sokáig úgy nézett ki, hogy a harmadik meccs, akárcsak az első, 0-0-s döntetlennel ér véget, de sajnos nem így lett. Baki Ákos a kilencvenharmadik percben szerezte meg a három pontot érő, győztes találatot ellenfelünk számára.
A 2016/17-es szezonban az első 0-0-s mérkőzésünk után, a visszavágón Vernes Richárd és Szabó János góljával hazahoztuk a három pontot Budapestről. A MTK-nak Kanta József szépített, 1-2 lett a pontos végeredmény. A szezon harmadik egymás elleni mérkőzését 2017. május 27-én játszottuk. Bartha László a kilencvenedik percben(!) szerzett vezetést csapatunk számára, ám ez sajnos még nem a végeredményt jelentette, hiszen Hrepka Ádám a kilencvenkettedikben egalizált. Pontosztozkodás lett a vége.
A 2018/19-es szezonban háromból hármat hoztunk, így a begyűjthető kilenc pontból mind a kilenc nálunk kötött ki. Az évadban először idehaza mérkőztünk meg a kék-fehérekkel. Hahn János, Kecskés Tamás és Simon András góljaival 3-0-s sikert arattunk. A második randevúra az Új Hidegkuti Nándor Stadionban került sor, ahol Remili Mohamed és Szabó János találatára a hazaiaktól - az akkor még kék-fehérben futballozó - Bognár István tudott csak válaszolni. A harmadik találkozásunkkor pedig ismét Hahn János szerezte meg a vezető találtunkat az MTK ellen. Csatárunk a mérkőzés huszonötödik percében volt eredményes, találatát pedig a végső hármas sípszóig megőriztük.
A 20/21-es kiírásban szeptember 26-án vívtunk meg először az MTK-val, és egy 4-0-val nyitottunk. Hahn János mesterhármasa Szakály Dénes találatával egészült ki, ellenfelünknek pedig nem volt ellenszere csapatunk nagyszerű játékára. A budapesti, második meccs első negyvenöt percében sajnos emberhátrányba kerültünk, miután a szünet előtt négy perccel Hegedüs Lajos rosszul jött ki a kapujából, megmozdulását a játékvezető piros lappal „jutalmazta”. A második játékrészben a hazaiak 3-0-s előnyt építettek fel, amit végül Nagy Richárd gólja szépített 3-1-re. A szezonban a harmadik egymás elleni találkozásunkat újra Pakson játszottuk, az összecsapást pedig már a szünetig eldönthettük volna. Pintér Ádám öngólja után Hahn János növelte előnyünket, a második játékrészt 2-0-val indíthattuk. A félidőt követően tíz perccel Schön Szabolcs szépített, majd a hetvenötödik játékminutumban Hahn ismét bevette a kék-fehérek kapuját, ezzel visszaállítva a megnyugtató kétgólos előnyünk, amit aztán a hármas sípszóig meg is őriztünk.
21/22-es kiírásban hibátlanok voltunk, mindhárom egymás elleni találkozásunk alkalmával három pontot könyvelhettünk el a hármas sípszót követően. Első összecsapásunkon 3-2-re győztünk itthon, majd a visszavágót 1-4-re hoztuk a Hidegkuti Nándor Stadionban, a harmadik randevút ismét Pakson tartották, 4-0 lett.
A 2023/24-es évad nyitányán, Budapesten 1-1-es döntetlen született, Németh Krisztián negyvenkilencedik percben szerzett találatára tőlünk Böde Dániel válaszolt negyedórával később. A paksi visszavágón szintén megosztoztunk a pontokon, azonban az a találkozó egyáltalán nem hozott gólokat. Harmadjára ismét az MTK-hoz utaztunk, ahol Böde Dániel második félidőben szerzett duplájával mindhárom pontot besöpörtük.
A 24/25-ös szezon első egymás elleni párharcán negyedóra eltelével szerzett vezetést az otthon futballozó MTK, amire szinte azonnal, két perccel később válaszolni tudtunk. Tóth Barna bólintott a kapuba egy pontos beadást. Az első félidő 1-1-gyel zárult, a második aztán ritkán látott enervált játékot hozott a mi oldalunkról, amit az MTK ki is tudott használni, 3-1 lett a vége. A paksi visszavágón Tóth szerezte az első találatot a kilencedik percben, viszont a szünetre mégis a vendég gárda mehetett előnnyel pihenni Jurina Marin duplájának köszönhetően. A második játékrész derekán aztán jött Böde Dániel, és két gólt szerezve megfordította az állást. A hetvenharmadik percben pedig Windecker József biztosította be a győzelmünket, valamint állította be a 4-2-es végeredményt. A harmadik mérkőzésünket áprilisban, az elsőhöz hasonlóan Budapesten rendezték. A több kapufával tarkított mérkőzésen az első találatot ezen az összecsapáson is csatárunk, Tóth Barna szerezte, aki Silye remek beadását váltotta gólra. 0-1-es vezetésnél jöhetett a szünet. A második játékrész hetvenötödik percében azonban sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak, Bognár István góljával 1-1-re módosított. Mondhatni egy percig volt csak döntetlen az állás, hiszen a hetvenhetedik percben gólkirályunk, Böde Dániel góljával ismételten megszereztük a vezetést. Ezzel alakult ki a végeredmény, az utolsó összecsapáson 1-2-re legyőztük az MTK-t a Hidegkuti Nándor Stadionban.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | DVSC | 15 | 28 |
| 2 | ![]() | ETO FC Győr | 15 | 26 |
| 3 | ![]() | Ferencvárosi TC | 14 | 25 |
| 4 | ![]() | PAKSI FC | 15 | 24 |
| 5 | ![]() | Kisvárda Master Good | 14 | 23 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 15 | 22 |
| 7 | ![]() | MTK Budapest | 15 | 20 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 15 | 19 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 15 | 16 |
| 10 | ![]() | DVTK | 15 | 15 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 15 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 15 | 11 |

































